Szolnoki Szolgáltatási SZC
Damjanich János Szakképző Iskolája és Kollégiuma

DIÁKNAP

DIÁKNAP

 

2015. április 17-én tartottuk intézményünkben a DIÁKNAP-ot.

Színes programok, játékos vetélkedők várták a tanulókat.

Egy rövid tájékoztató után táncos bemutatókat láthattunk. Ezt követően a délelőtt során lehetett mézeskalácsot díszíteni, kézműveskedni, csocsózni, léghokizni, honfoglalót játszani, finom étkeket kóstolni, drukkolni a focis fiúknak, kupakos üzenetekKépeket küldeni. A „szalonban” női kezek és körmök szépültek. A bátrabbak felmérhették kötéltáncos tudásukat, a jósnőnél kiderült, hogy kire milyen jövő vár, és nagyon sokan megtapasztalhatták, hogy egyszerűbb készételt vásárolni, mint íjjal pontosan lőni. Az éneklés sem olyan könnyű, mint sokan gondolják, de a közös zenélés mindig jó hangulatot teremt. A diákok nagy örömére hintóról is megnézhették városunk épített és természeti értékeit. Az Öko-sátorban lehetett virágot ültetni, feladatlapot kitölteni.

Diáknapra vártuk a Testvérvárosi vendégeinket, akik szívesen kapcsolódtak be programjainkba.

 

A program zárásaként a tanévben kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók és közösségek kerültek jutalmazásra, valamint a délelőtti versenyek eredményét is kihirdettük.

 

Urbán-Szabó Hedvig
diákmozgalmat segítő tanár